Manapság, ha úgy tartja kedvünk, csak leülünk a számítógép elé és játszunk egy játszmát a sakkgéppel, vagy ahogy ma mondjuk, a programmal. De vajon mikor jutott először eszébe valakinek, hogy automatizálja a sakkot?
Lehet meglepően hangzik, de a sakkgép ötlete nem a modern számítógépes kor szüleménye, hanem több mint 250 évvel ezelőttre datálható vissza. Bár a szó szoros értelemben véve nem is gép volt az első sakkgép, de lássuk a részleteket.
Az első sakkgép – a Török
1769-ben, Kempelen Farkas, egy osztrák–magyar feltaláló jóvoltából született meg az első sakkozó „gép”. A szerkezet neve „A Török” volt, és valóban úgy is nézett ki: egy életnagyságú, turbános figura ült egy sakktábla mögött, előtte egy nagy fa szekrénnyel, amely tele volt fogaskerekekkel, rudakkal és húrokkal.
Kempelen Európa-szerte turnézott a találmányával: Mária Terézia bécsi udvarától kezdve II. Frigyes porosz királyon át egészen Napóleonig mindenki látni akarta a „gondolkodó gépet”. A bemutatók után a közönség tátott szájjal nézte, ahogy a gép megmozdítja a bábukat, reagál a lépésekre, sőt még hibázni is tud.
Hogyan működött A Török?
Az első sakkgép a valódi értelemben véve nem is volt gép. A doboz belsejében egy kisméretű sakkmester rejtőzött, aki mágneses jelzések alapján figyelte az ellenfél lépéseit, és bonyolult rudazattal mozgatta a török karját. A trükk olyan mesterien volt kivitelezve, hogy a 18. századi közönség teljesen elhitte, hogy a gép gondolkodik.
A Török működését sokan próbálták megfejteni. Volt, aki elektromosságot gyanított a háttérben, mások valamilyen spirituális erőt. Valójában egy zseniális mechanikus illúzióról volt szó. A szekrény ajtajai ügyesen voltak kialakítva: Kempelen bemutatta, hogy minden üres, miközben a sakkmester a szerkezet belsejében ülésről ülésre mozgott, mindig elrejtve magát a nyitott ajtók elől.
A sakkgép pályafutása több mint 80 évig tartott. Kempelen halála után egy másik feltaláló, Johann Maelzel vette meg és turnéztatta tovább, még Amerikában is. A Török 1854-ben egy philadelphiai tűzvészben pusztult el, de a legendája máig él.
A Török és Napoleon játszmája
Mai napig sem lehet tudni, hogy Napóleon valóban megpróbálta „átverni” a gépet, vagy a legendát csak csak Maelzel találta ki azért, hogy a közönség még jobban csodálja a „gondolkodó gépet”.
Párizs, 1809. Szent-Cloud palota. A háború zajától hangos Európa, de az udvarban most mégis valami egészen más tartja lázban a nemességet: a híres sakkautomata, A Török, ami épp bemutatóra készül. A vendégek között ott ül maga Napóleon Bonaparte, aki híres arról, hogy utál veszíteni.
Az asztalon egy sakktábla, mögötte egy turbános, szigorú tekintetű figura – mozdulatlan, mint egy szobor. Amikor a kezét finoman ráhelyezi egy bábu tetejére, és megigazítja a kezdő sakkfelállást, a tömeg elcsendesedik.

A császár próbára teszi a gépet
A játszma kezdetén Napóleon mosolyog.
– Nos, lássuk, mit tud a te kis géped, Maelzel! – mondja, és kihívóan előrenyúl.
Az első lépés szabályos. A Török lassan, szinte élő emberként mozdítja meg a kart, és válaszol. A közönségből halk moraj hallatszik: „Valóban működik…”
De Napóleonban bujkál valami gyermeki kíváncsiság. A harmadik lépésnél szándékosan szabálytalanul lép. A közönség meghökken, Maelzel arca elsápad, de még mielőtt megszólalhatna, a Török hirtelen felegyenesedik, karját felemeli, majd lesöpri a figurákat a tábláról.
A nézők felhördülnek. Napóleon először meghökken, aztán nevetni kezd.
– Úgy tűnik, megsértődött a gép!
A második játszma – és a Török bosszúja
A történet ezzel nem ér véget. Napóleon nem hagyja annyiban, úgy dönt, újra próbát tesz. Ezúttal szabályosan játszik, és egészen jól áll. A sakkautomata lépései gyorsabbak, határozottabbak.
Tíz perc múlva Napóleon a fejéhez kap.
– Ez nem lehet igaz… sakk?
A Török mozdulatlan marad.
– Matt. – mondja Maelzel, halkan, szinte bocsánatkérően.
A császár arca megfeszül, majd nevetni kezd.
– Hát jól van, török barátom. Legközelebb, ha Párizsban jársz, megmutatom, mit tud a francia logika!
A közönség nevet, tapsol. A Török pedig csak ül, rezzenéstelenül, ahogy mindig is tette. Senki sem tudja, hogy odabent egy kis rekeszben egy apró termetű ember izzad a sötétben, figyelve minden mozdulatot.
Érdekességek az első sakkgépről
- A Török rejtett játékosai között volt Johann Allgaier, korának egyik legerősebb sakkozója.
- A sakkautomata képes volt hibázni, ha a kezelő szándékosan rossz lépést tett, így még valóságosabbnak tűnt.
- A gép karja egy hegedűhúr-rendszeren keresztül mozgott, ami miatt a mozdulatok feltűnően „életszerűek” voltak.
- A Török mechanikáját ma is rekonstruálták több múzeumban, és néhány működő másolatot is építettek.
Az első igazi sakkgép
A 18. századi sakkautomata még csak illúzió volt, de a 20. század közepén megjelent az első valódi sakkgép, ezúttal már igazi számítógépes alapokon.
Az 1950-es években két tudós, Alan Turing és Claude Shannon egymástól függetlenül dolgozott az első sakkalgoritmusokon.
- Turing „Turochamp” nevű programja kézzel írt algoritmusok alapján döntötte el, mi a legjobb lépés, bár soha nem futott le igazi gépen.
- Shannon az első volt, aki matematikai modellt alkotott a sakkhoz, amely a mai AI-algoritmusok előfutára lett.
1956-ban a MANIAC I nevű számítógép már tényleg le tudott játszani egy teljes partyt egy kezdő játékos ellen. Ez volt az első alkalom, hogy egy gép valóban „gondolkodott” a sakkban, még ha primitív szinten is.

A Kaszparov sakkgép
A sakkgép története az 1990-es években ért új korszakba, amikor az IBM létrehozta a legendás Deep Blue számítógépet. Ezt már kifejezetten azért fejlesztették, hogy legyőzze a világ legjobb sakkozóját, Garry Kaszparovot.
1996-ban került sor az első ember–gép párharcra. Kaszparov ekkor még megnyerte a mérkőzést, de már látszott, hogy a gép nem puszta kísérlet. Egy évvel később, 1997-ben jött a visszavágó – és a történelem megismételhetetlen pillanata: a Kaszparov sakkgép, azaz a Deep Blue, legyőzte a világbajnokot.
Ez a pillanat szimbolikus volt. Nem csupán arról szólt, hogy a gép nyert egy sakkjátszmát, hanem arról, hogy az emberi logika és a gépi számítás közti határvonal végleg elmosódott. Deep Blue másodpercenként 200 millió pozíciót tudott kiértékelni. Ez már olyan teljesítmény, amire egyetlen emberi agy sem képes.
Kaszparov és a gép utóélete
Kaszparov vereségét sokan az emberi intelligencia bukásának tartották, de ő maga másként látta. Később így nyilatkozott:
„Nem a gép győzött, hanem az ember – hiszen mi hoztuk létre.”
A Kaszparov sakkgép tehát nem az ember ellenfele volt, hanem a gondolkodás új dimenziója. Azóta a sakkmotorok, mint a Stockfish, a Leela Chess Zero vagy a Google AlphaZero, már nem pusztán számolnak, hanem tanulnak is. Az AlphaZero például önmagát tanította meg sakkozni, és néhány óra alatt legyőzött minden korábbi mesterséges ellenfelet.
A sakkgép fejlődése napjainkig
Ma már a sakkgépek nem hatalmas dobozok vagy szobányi számítógépek. Elférnek a zsebünkben – egy mobilapplikáció formájában. A mesterséges intelligencia ma olyan szinten elemzi a lépéseket, hogy egyetlen hibát sem hagy figyelmen kívül.
A modern sakkmotorok képesek:
- valós időben értékelni a pozíciókat,
- javaslatot tenni a legjobb lépésekre,
- sőt „emberi stílusban” játszani.
Sok online platform (pl. Lichess, Chess.com) különböző AI-szinteket kínál – az egyik épp a Deep Blue, a másik Kaszparov játékstílusát utánozza.
Ma, amikor a mesterséges intelligencia a mindennapjaink része, könnyű elfelejteni, hogy mindez egy turbános bábuval és egy rejtett sakkozóval kezdődött a sakk automatizálása.






