Posted on okt 26, 2009 01:18:40 DU.
A Dralien Day
1.pálya: Katt egyszer a tojásra, majd mégegyszer a tojásra.2.pálya: Katt a bogár lakhelye felett elhelyezkedő póznán lévő táblára majd katt rá mégegyszer , majd mégegyszer katt rá. Majd kattints a dínó fölött álló póznán lévő táblára egyszer .Majd katt az ágyugolyók melletti forgó kormányra majd katt rá mégegyszer. Majd katt az ágyúgolyókra. Majd katt az ágyú indítókarjára.Majd katt a dínóra.
3.pálya: Katt a másol oldalon lévő fölből kiálló kis bigyóra. Majd katt a dínó alatt lévő, földből kiálló kis bigyóra. Majd katt a bogár mögött lévő kiálló kis bigyóra. Majd katt a följebb lévő deszkára.
Majd katt a lejjeb levő deszkára. Majd katt a lefele álló “virágra”
–>kiköpi a vért,odarepül a légy–>és amikor már odaért a légy gyorsan
katt a dínóra. Majd katt arra a kis bigyóra amit kiköpött a légy. Majd katt a fogaskerék főkerekére és folyamatosan rajta tartva a kezedet a kurzor gombján, addig ameddig a dínó felér. Majd katt a dínóra.
4.pálya: Katt az űrhajó bejáratánál felfelé utató nyílra. Majd katt az energiajelre. Majd állítsd be a három kis gombot úgy,hogy mindhármon lefele álljon a csík. Majd katt a jobb oldalon lévő táblára amin sok “gomb” van. Majd katt mégegyszer arra a gombos táblára. Van 5. oszlop , és 5. sor —>nyomd meg a bal felső sarokban lévő gombot, majd nyomd meg a 2. oszlopban az 5-ik sorban levő gombot, majd nyomd meg a 3.
oszlopban és a 4 sorban lévő gombot, majd nyomd meg a 4. oszlop 2-ik sorában elhelyezkedő gombra, majd katt az 5.oszlop 5.sorában elhelyezkedő gombra. Majd katt az ürhajón lévő indítókarra.
Majd katt az űrhajót rögzítő lánc föld felöli végére. Majd katt az űrhajó indítókarjára.
5.pálya: Kattints oda ahol írja hogy: “Click to continue” . Ezen a pályán a lényeg az, hogy megvédjük űrhajónkat az ellenséges gépektől.
Ezt úgy tehetjük meg, hogy tüzelünk az ellenséges gépekre ( rájuk kattintunk). Vigyázz mert nem elég, ha csak a szörny felé kattintunk, csak akkor találjuk el ha rákattintunk.
6.pálya: Katt egyszer a bal oldalon a földön lévő karra. Majd katt rá mégegyszer. Majd aktt rá mégegyszer. Majd katt rá mégegyszer. Majd katt a gép bal oldalán a póznán lévő kis izére. Majd aktt rá még 4-szer. Majd katt a bal oldalon a földön lévő karra. Majd katt a dínóra. Majd katt a gép közepén lévő három kis piros pontra. Katt a távirányitó jobb szélső gombjára. Majd aktt a távirányitó középső gombjára. Majd katt a dínóra. Majd katt a távirányitó középső gombjára. Majd katt a távirányító bal szélső gombjára. Majd katt a távirányító középső gombjára. Majd katt a dínóra.
7.pálya: Katt az ajtóra, majd katt a bal szélső ajtóra. Majd katt a lépcső alján lévő ajtóra. Majd katt jobbról balra a harmadik ajtóra.
Majd katt a lépcső aljánál lévő bal szélső ajtóra. És mindezt gyorsan mert egyre fogy az életed!!! Majd katt a helikopterre.
8.pálya: Majd katt a pálya azon részére ahol azt írja :”Click to continue”. Ezen a pályán a lényeg az, hogy a helikopterünk ne ütközzön neki semminek se. Ha az egér gombját lenyomjuk, akkor a helikopterünk emelkedik, ha az egér gombját elengedjük akkor a gépünk magassága csökken.
9.pálya: Katt a színes ajtó jobb oldaláán lévő táblára. A táblán 4 gomb van. Balról jobbra haladunk. A bal szélső gombot álítsd pirosra, az utánakövetkezőt állítsd táblaszínűra, a kövekezőt állítsd sárgára, a következőt állítsd zöldre. Majd nyomd meg az enter gombot. kattints a lövőállványra, majd kattints a robot feletti nagy sziklára 8-szor.
10.pálya: Van négy kar. Jobbról balra haladunk. Kattints a második karra. Majd kattints a negyedik karra. Majd kattints az első karra.
Majd kattints a harmadik karra.
És megmentetted a mamit!
Sajt
Posted on szept 22, 2009 06:51:43 DE.
1. pálya: Katt a kuka tetejére, majd katt a benne lévő ksi csavarhúzószerűségre. Majd katt a piros foltos végével a ház lakatjára. Majd katt a ház ajtajára. Majd katt a házban lévő fűrészre majd a fűrésszel katt arra a faágra amelyiken az ufo lóg. Majd katt az ufo-ra.
2. pálya: Katt arra a bokorra ami a kutyház előtt van a játékos fele (kimászik belőle egy süni). Katt a sünire majd a sünivel aktt a kutya tálkájára. Majd katt a postaláda oldalára. Majd katt a tejre. Majd a tejjel katt a kutya tálkájában lévő teknősre. Majd a kutyára. Majd katt az ufo-ra.
3. pálya: Katt a téglára majd a téglával katt a lámpa mellett lévő kis dobozszrűség üvegoldalára (betörik az üveg). Majd katt a házon lévő eresz elgörbült darabjára majd az ereszdarabbal aktt a kocsi csomagtartójának zárjára. Majd katt a csomagtartóban lévő kötélre majd a kötél piros pöttyös végével katt az ufo-ra. Majd katt a konténerre. Majd katt az üvegbódé kitört üvegdarabjára, majd az üvegdarabbal katt az ufo-t tartó kötél ufo fölötti részére. Majd katt az ufo-ra.
4.pálya: Háromszor katt a konténeren lévő dobozra. Majd aktt a konténer tetejére majd gyorsan utána katt a földön heverő botra. Kattints 4-szer a konténerben levő dolgokra Majd katt a pizzára. Majd katt mégegyszer a pizzára. Majd katt a pizzaszeletre és a pizzaszelettel az ufo szájára.
5.pálya: Katt az Out of order feliratú papírra(leesik a papír) majd katt mégegyszer oda ahol a papír volt. Majd katt a kigurult pénzérmére majd a pénzérmével katt az italautomata pénzbedobó lyukára. Majd katt felülröl lefelé az automata mind a négy sárgán világito gombjára. Majd katt az automata szemből nézve bal oldalára. Majd katt az italra amit kiadott majd katt az itallal az ufo szájára. Majd katt a szemetesből kiálló szívószálra Majd katt a szívószállal az italra.
6.pálya: Katt a a földön lévő dobozra majd az alatta lévő sapkára. Majd katt a szemetesből kiálló esernyő fogókára. Majd katt a fa pad fölött lévő ágára. Majd katt a cipőnek a fűzőjére majd a cipőfűzővel katt az esernyőnyél és a bot kapcsolódási helyére. Majd katt a bot-esernyő kombinációra majd a kombinációval katt a Clothing bin nevű doboz “csapóajtajára” . Majd katt a pulcsira mejd a pulcsival katt az ufo-ra.
7.pálya: Katt a szemetesláda tetejére majd katt a szemetesládában lévő dobozra. Majd katt a dobozra. Majd katt a fán lévő papírra. Majd katt a ceruzára. Majd katt az ufo rajzára. Majd katt a kinagyított papírra.
8.pálya: Katt a kerítés előtti dobozra, majd katt a dobozban lévő locsolócsőre, majd katt a locsolócső egyik végére majd katt a locsolócső másik végére. Majd katt a slag megnyitó tekerőjére. Majd katt a leesett antennára majd az antennával katt az ufo kocsikájára. Majd katt a kocsikára.
9.pálya: Katt a szemetesládára. Majd katt a telefonfülke ajtajára. Majd katt a telefonfülkében lévő telefonkagylóra. Majd katt a Hair Cutz nevű épület oldalának támasztott deszkára, majd a deszkával katt a felborult kukára. Majd katt a földön heverő téglára, majd a téglával katt a kukára állított deszkára. Majd katt a kukán lévő deszka üres végére. Majd katt a földön lévő ollóra, majd az ollóval katt a lelógó telefont tartó zsinórra. Majd katt a telefonra, majd a telefonnal katt az ufo kocsikájára. Majd katt az ufo kocsikájára.
10.pálya: Katt a földön heverő csatlakozóra. Majd katt a ládára majd katt a ládában lévő csavarhúzóra majd a csavarhúzó piros végével katt a villámjeles láda oldalán lévő 4 csavarra. Majd katt a villámjeles láda villámjeles oldalára. A ládában lévő mintákat állítsd be úgy, hogy egységes vonalat (utat) képezzenek. Majd katt a láda indító karjára. Majd katt az úfó kocsikájára.
11.pálya: Jön az ufo papája és elviszi.
És az ufot elviszi a papája.
Sok sikert a játékhoz.
Üdv: Sajt
Posted on aug 20, 2009 07:20:41 DE.
Ebben a játékban a cél az ellenfél embereinek és bázisának elpusztitása. A pénzed abból lesz ha az ellenséges embereket megölöd. Az embermintára kattintva tudunk embereket/gépeket venni. A fegyver mintára kattintva tudunk fegyvereket venni. Ha a $ jeles fegyverre kattintunk majd a saját fegyverünkre akkor tudjuk eladni a saját fegyverünket. A + jeles fegyverre kattintva tudunk még fegyverhelyeket venni. A csillag jelre kattintva tudunk fejlődni, ehhez Exp pont kell amit a bal oldalon lehet látni mennyi van. A special jelre kattintva tudjuk bevetni a speciális fegyvert ami tömegpusztításra képes. Irányítás: A kurzorral, Pause= Space.
Sok sikert a játékhoz!
Üdv Sajt
Posted on júl 15, 2009 02:15:49 DU.
Köszönjük, Sajt!
Először is menj egyet jobbra. Kattints a vizes tálkára majd kattints az alatta levő kulcstartóra, majd kattints a balra a fűben levő kőre ( kis kiálló barna cucc) majd kattints a zár mellett jobbra szorosan elhelyezkedő kampóra ( a zár melett helyezkedik el). Majd menj egyet jobbra és kattints a kőre és tedd le a bicskához. Majd kattints a bicskára. Majd kattints a bicskára és húzd az oroszlán sörényére ( levág egy darabot a sörényből). Majd menj egyet jobbra. Majd kattints a nálad levő kampóra és húzd rá a nálad levő oroszlánszőrre (összekapcsolódnak). Majd kattints a nálad levő összekapcsolódott oroszlánszőr-kampó zsinegre és húzd rá a rácsok mögötti ketrecre (kapsz egy egeret). Majd kattints a nálad levő kulcstartóra és húzd rá az egérre ( az egér megszagolja). Majd menj egyet balra és kattints a nálad levő egérre és húzd rá az oroszlán mögötti sátorra ( hoz egy kulcsot). Majd menj egyet jobbra. Majd kattints a nálad levő kulcsra és húzd rá a lakatra. Majd kattints a lakatra.
És kijutottál!
Sok sikert a játékhoz!
Posted on júl 13, 2009 07:32:21 DE.
Vendégszoba végigjátszás
Sajt
Alapállás : az ágy jobb szélén kilóg egy vécépumpa katt rá. Majd menj egyet jobbra és katt a napszemüvere meg arra az asztalon lévő kis kék bigyóra. Majd menj egyet jobbra és kattints a polcon elhelyezkedő zöld kulcsokra. Majd menj kétszer balra majd kattints az ágy bal szélén a szekrényen elhelyezkedő dobozra. Majd kattints a nálad lévő kulcsra vidd rá a kulcsokat a zöld zárra és kattints a zárra a kulcsokkal. Majd kattints a nálad levő WC pumpára és a WC pumpával a zárra (lakatra) ( felnyílik a doboz és lesz benne egy csavarhúzó). Majd katt a csavarhúzóra. Majd menj egyet vissza. Majd kattints a csavarhúzóra majd a csavarhúzóval katt a napszemüvegre ( feszítővas lesz belőlük). Majd menj kettőt jobbra. Kattints az öreg fadobozra. Majd a feszítővassal kattints az öreg doboz zárjára (kinyílik). Majd kattints arra a piros dobozra, ami a ládában lesz. Majd menj egyet vissza. Majd menj háromszor balra és kattints a nálad lévő piros dobozra majd a piros dobozzal az ajtóra. Majd kattints a nálad levő kék bigyóra majd a kék bigyóval kattints az ajtóra.
És kijutottál!
Sok sikert a játékhoz!
Posted on júl 11, 2009 12:00:28 DU.
Egy újabb remek játék végigjátszása, ezúttal Sajtnak köszönhetően:
1.pálya:
Előszőris kattints a békára majd gyorsan a fekvő ember melletti fára ( ekkor a békát fejbeveri az alma és ottmarad az alma).
Majd kattints az almára (felveszi a sün). Majd kattints a halra ( áttöri a gátat). Majd kattints mégegyszer a halra ( leúszik a medvéhez).
Majd kattints a medvére majd a medve melletti fáról lehulló kis pöttyökre. Majd kattints a halra ( kiugrik a vízből és “elrepül” a tűzhelyig). Majd kattints a sünire (odamegy a nyul). Majd kattints a medve felett repkedő madárra. Majd kattints a sünre. Majd kattints a fekvő emberre. És kész az első pálya!
2. pálya:
Először kattints a fán levő almára majd ha lesesett kattints mégegyszer az almára. Majd kattints a túlparton lévő inda alá ( ne a medvére, az inda alá!). Majd menj egy kicsit arrébb ( kattints a melletted levő földre). Majd kattints a földön lévő kőre. Majd kattints arra a farönkre ami a vízben van és megakadt egy kőben. Majd kattints a fatönköt és a fekvő farönköt összekötő laza indára. Majd kattints a vízesés fölött fekvő farönkre amin egy inda halad át. És kész a második pálya!
3.pálya:
Először is katt a kőre. Majd a fáról lelógó indára. Majd mégegyszer katt a fáról lelógó indára. Majd katt az almára (leesik), majd katt mégegyszer az almára.Majd katt a fáról lelógó inda arra a részére ami a fán van. Majd katt a medvére.Majd katt az indán levő almára ( kidől a fa, leesik a medve). Majd katt a kidőlt fára. Majd katt az előtted heverő almára. És kész a harmadik pálya!
4.pálya:
Először kattints a földön heverő botra. Majd kattints a kutya csontjára. Majd kattints a földön heverő csontra. Majd kattints a kutyára ( a kutya elmegy). Majd kattints a kertkapura. Majd kattints a kacsára. Majd kattints a hátul elhelyezkedő szoknyás madárijesztőre.
Majd kattints a köves útra. És kész a negyedik pálya!
5.pálya:
Először is kattints az autó ablakjára ( nem a szélvédőjére, az ablakjára(ajtajára)). Majd kattints a házhoz legközelebb lévő (leghátsó) szénaboglyára. Majd kattins a leghátsó szénakazal alól kiálló rúdra ( kihúzod a rudat). Majd kattints még kétszer a kocsi ajtajára és akkor a fejed fölött megjelenik három felkiáltójel. Majd kattints a kaszára. Majd kattints az eddig háromszor megbütykölt kocsiablakra(kocsiajtóra). Majd kattints az utánfutón oda, ahol a másik (nemlátszó) keréknek kell lennie. Majd kattints a kocsira ott, ahol hiányzik a kereke. Majd akttints arra a rúdra amit az előbb kihúztál. Majd kattints a kocsi két első lámpája közé. (megjavítja a kocsit és beszáll)
És kijutottál!
Sok sikert a játékhoz.
Üdv Sajt
Posted on júl 11, 2009 05:04:24 DE.
Sajt leírása a Juss ki az autóból játékhoz:
Alapállás: Katt az ülések közötti kis fehér szekrényre. Mégegyszer katt rá majd az elemlámpára. Majd menj egyet vissza. Majd menj kétszer jobbbra, majd katt az ülésen levő csavarhúzóra. Majd katt arra a kis fehér dobozkára majd katt a gyufát ábrázoló tetőre majd katt a kulcsra majd katt a gyufát ábrázoló tetőre majd menj egyet vissza. Majd menj kétszer balra, majd kattints a jobb első ülés előtti “szekrényre” , katt rá a kulcsra huzd oda majd kattints a kulccsal a zárra (tedd vissza a kulcsot magadhoz oda ahol volt). Majd kattints a “szekrényben” lévő szikszalagra meg az elemre.
Majd menj egyet vissza. Kattints a nálad levő elemre majd az elemet huzd rá a zseblámpára és kattints rá ( az elem belemegy a zseblámpába). Majd menj kétszer jobbra és kattints az ülés lehető legaljára úgy, hogy a lábtörlőt lásd. Majd kattints a jobb lábtörlő bal felső csücskére és ott lesz egy kés. Kattints a késre. Majd menj egyet vissza. Majd kattints a fehér tető alatti barna csíkra. Fogd meg a kést és vidd oda arra a pecsétszerű helyre és vágd ki vele ( lehet hogy elsőre nem sikerül akkor többször is kell klikkelni) (kapsz egy papírt) (majd tedd vissza a kést magadhoz a helyére). Majd menj egyet vissza. Menj kétszer jobbra és kattints a kormány mellett balra elhelyezkedő kis sárga pontra. Fogd meg a csavarhúzót és vidd arra a kis gömbra ami 4 csavarral van becsavarozva, arra a gömbre kattints rá a csavarhúzóval. Itt drótokat látsz.
Csak az olyan színű drótokra kattints, amilyen színűek az előzőleg megszerzett papíron szerepelnek ( piros, kék, szürke, zöld). Majd kattints a szikszalagra és addig kattintgas az előzőleg összekötött drótokra ameddig mindegyik az összekötött résznél össze nem lesz szikszalagozva (ha sikerült akkor tedd vissza magadhoz a szikszalagot a helyére). Menj kettőt vissza. Menj kettőt jobbra. Fogd meg a kést és a késsal kattints rá a hátsó középső ülés két kötésére (tedd vissza kést magadhoz a helyére). Majd kattints a hátsó középső ülésre. Majd kattints a kelekezett résre. A kód: E40 (ezt a kódot előzőleg a kilométer óráról olvashattuk le). Majd kattints a zseblámpára és kattints a sötétségre amit látsz ( majd tedd vissza a zseblámpát magadhoz a helyére). Fogd meg a csavarhúzót és kattints a bal hátsó lámmpára (a te nézetedből baloldalira) (majd tedd vissza magadhoz a helyére a csavarhúzót). Kiesik a kulcs kattints a kulcsra. Majd menj egyet vissza, majd menj kettőt jobbra. Majd kattints a kilóméterórára. Majd fogd meg a lámpából szerzett kulcsot és tedd be a duda melletti kulcslyukba.
Majd menj egyet vissza. Majd kattints a kormány mellett balra lévő kis sárga pontra. Majd kattints mégegyszer a sárga pontra.
Majd menj egyet vissza, menj kettőt jobbra, kattints a hátsó középső ülésre majd a keletkezett résre, majd a fényre és KIJUTOTTÁL!
Remélem sikerült érthetően leírnom. Sok sikert hozzá!
Üdv Sajt.
Posted on jún 30, 2009 07:36:09 DU.
Köszi, Sajt!
Ebben a játékban a cél a céltáblák lelövése. A céltábla feje többet ér mint a hasa. A játékban összesen 4 hibalehetőséget lehet ejteni, mert az 5-ik hibázáskor vége a játéknak. Irányítás: kurzorral lehet irányítani és bal egérgombbal lőni, r-rel lehet újratölteni, space-val pedig Zoomolni. Sok sikert a játékhoz!
Posted on jún 30, 2009 07:34:21 DU.
Köszi, Sajt!
Ebben a játékban a cél a a hídra betörő ellenséges gépek kilövése. A játékban alapból egy pisztojjal indulunk. Írányítás: A-jobbra, D-balra, W-fel. Kurzorral lehet célozni és lőni. Sok sikert a játékhoz!
Posted on jún 30, 2009 07:18:08 DU.
Köszi, Sajt!
Ebben a játékban a cél az ellenséges aszteroidák elütése. Egy labdával vagyunk amellyel pattogva kell a városra hulló aszteroidákat elütni. Irányítás: nyilak. Sok sikert a játékhoz!
A játék itt >>